2010. január 16., szombat

8.Fejezet-Újra Forksban

Végre valahára sikerült feltennem az újfejezetet!
Jó olvasást és az oldalá alján találtok egy képet Effyről ahogy az első nap ment a suliba és Sethről.
Serena

Egy év múlva
Egy év telt el a Forks-i nyaram óta.Az óta a nyár óta fenekestül felfordult az életem.Ez volt eddigi legzűrösebb évem.Beszippantott Los Angeles éjszakai élete.Minden este azaz éjszaka bulizni megyünk és egész éjszaka táncoltunk,piáltunk és fiúztunk.És furcsa mód most újra Forksba tartok.Nem önszántamból.Anyám küldött Forksba mondván hogy jót fog nekem tenni.Hétvégenként még valami foglalkozásra is el kell majd járnom.Hogy miért?Pár napja megint kórházba kerültem,a túl sok alkohol fogíasztás miatt.Már megint majdnem meghaltam.Újabb gyomormosós majd irány Forks.Ebben az évben teljesen megváltoztam:kívül,belül.Most a repülőn ülök és a Seattle-i reptér felé tartok,már megint.Lassan megkezdjük az ereszkedést és a gép végül puhán a kifutón landol.Megjöttem.Leszálltam a gépről és apámat kezdtem keresni a nagy aulában.Szeptember volt és az idő még itt is kellemes volt,Forksban.
-Effy!Effy!-kiabálta a tömegből egy ismerős hang a nevemet.Pár másodperc múlva meg is pillantottam az apámat.Nem voltam túl jó hangulatban így meg sem próbáltam mosolyogni.Idekényszerítettek és valami hülye terápiára küldtek.Van miért mosolyognom?NEM.Ő mindenesetre megölelt majd jó részletesen végignézett rajtam.Én is megnéztem magam az egyik ablakban.Barna hajamat ma kivasaltam de amúgy hullámos volt,fehér bőr és világos kék szem.
A szememet fekete tussal,szemhéj púderrel és szempilla spirállal festettem ki a számon viszont csak egy kis halvány rúzs volt.A körmeim és feketék voltak.Egy fekete,pántnélküli ruhát viseltem,fekete,neccharisnyával és fekete,magasszárú Convers tornacipővel.A nyakamban egy több soros nyaklánc lógott a karomon több fekete,karperec díszelgett az ujjaimon pedig több gyűrű is volt.Hát igen,nagyon megváltoztam apám szemében nem biztos hogy jó irányba.
-Megváltoztál,Effy.-mondta.
-Mindenki változik.-mondtam és elindultam a csomagjaimért.Csöndben telt az utunk Forksig.Nem volt mit mondanunk egymásnak.Apa bevitte a csomagjaimat majd leült velem szemben a konyha asztalhoz.
-Beszéljük meg a szabályokat,Eff.-mondta szigorúan.
-Szabályok?-kérdeztem fel vont szemöldökkel.
-Igen.Szabályok.Csak a házon kívül cigizhetsz,semmi alkohol és fiúk is csak mértékkel!És drogokról hallani sem akarok!.-mondta.
-Ugye most csak viccelsz?-kérdeztem.
-Szeretném ha rendesen viselkednél!Ez egy kisváros és nem akarom hogy rossz híred legyen!-mondta.
-Jesszus!Ne legyél már ilyen karót nyelt!Magasról leszarom hogy mit gondolnak rólam!-mondtam.
-Nem vitatkozom,Effy.Ez az én házam és az én szabályaim.-mondta ellent mondást nem tűrő hangon.Dühösen csörtettem a szobámba és dobtam le magam az ágyamra.Végül bekulcsoltam az ajtót és kimásztam az ablakom melletti tető kiugrásra hogy elszívjak egy szál cigit.Épp bőrrel megúsztam a kis akciómat.Nehezen aludtam el és korán reggel felriadtam.Január eleji reggel volt ránézésre nem túl meleg de ez csöppet sem zavart.Úgy 5perc alatt kidobáltam az összes cuccom hogy megtaláljam a keresett ruháimat.Kiraktam az ágyra a kiválasztott ruhákat és fürdőbe siettem.Lezuhanyoztam,fogat és arcot mostam majd kisminkeltem magam és felöltöztem.A szobámban volt egy egész alakos tükör a gardrób szekrényem ajtaján és abban szemléltem meg magam.Fekete,neccharisnya volt rajtam,szürkéből kék átmenetes,nagyon rövid,ruhácska,fekete Convers tornacipő és a fekete-fehér csíkos táskám.A nyakamban több lánc is volt és a kezemen karika karperec sokasága díszelgett.A szememet feketével festettem ki mint mindig és egy kicsi pirosítót tettem az arc csontomra.Lementem a konyhába ahol az apám már piritóst és kávét csinált.
-Jó reggelt,Effy!-mondta mosolyogva a kávé főző felől majd megfordult.Szemöldök ráncolva nézett végig rajtam,és ez nem volt túl jó jel.
-Nem szeretnél valami visszafogottabb ruhát keresni?-kérdezte.
-Nem apa,ez tökéletes lesz!-mondtam és leültem a konyha asztalhoz.
-Itt van már a kocsim vagy gyalogolhatok?-kérdeztem.
-Nyugalom,már tegnap előtt meghozták.-mondta és odadobta nekem a kocsi kulcsot.Gyorsan megittam a kávém majd már indultam is.Közel volt a suli és hamar megtaláltam.A parkoló tele volt régi és lerobbant járgányokkal ezért az én új,csillogó és modern kocsim eléggé kilógott.A lányok nagy csoportban gyülekeztek és fecsegtek míg a fiúk szemmel láthatóan felmérték a terepet.Elnyomtam a cigim,megigazítottam a táskám és kiszálltam a kocsiból.A vállamra vettem a táskám és elindultam az épület felé a parkolón átvágva.Mindenki megbámult és összesúgott mögöttem.Ez nem nagyon izgatott mivel mindig megbámultak.Apu még tegnap útba igazított.A torna teremben lesz a gyülekező és ott olvassák fel hogy ki melyik osztályba tartozik.A parkolóban látott vörös lány egy nagy csapat szőke hajú lány társaságában álldogált míg az iker testvére nem messze tőlük egyedül állt és az aszfaltot bámulta.Még nem volt 9 ezért leültem az épület előtt egy padra és rágyújtottam még egy cigire.A parkolóban lézengő diákokat nézegettem amikor megláttam őket.Először azt hittem hogy csak képzelődök,de nem.Az öt Cullen testvér tényleg ott sétált a parkoló közepén a bámulkodók kereszt tüzében.Edward is engem bámult ahogy én is őt.Semmit sem változott,ugyanolyan gyönyörű volt mint egy éve.Mondott valamit a testvéreinek majd felém sétált.Én elnyomtam a cigim majd felé indultam.
-Helló Edward!-mondtam.
-Szia Effy!-nyögte ki végül.Csöndben meredtünk egymásra majd megszólalt a csengő.
-Öhm,nekem mennem kell!-mutattam az iroda irányába majd búcsút intettem neki és gyors léptekkel elindultam.A titkárságon kaptam egy halom papírt de csak az órarendet tartottam meg.Az első órám történelem volt ezért gyorsan a kijelölt terembe indultam.5 perc késéssel léptem be a terembe.A tanárhoz sétáltam.Gyorsan bemutatkoztam majd leültem egy üres helyre egy barna hajú fiú mellé.Unalmas volt az óra és nem is nagyon figyeltem.
-Helló!Mike vagyok!Mike Newton!-mondta a fiú kicsöngetés után.
-Effy vagyok.-mondtam.
-Te vagy a rendőr főnök lánya,ugye?-kérdezte.
-Igen.-bólintottam.
-Milyen órád lesz?-kérdezte.
-Föci,de szerintem egyedül is megtalálom.Szia Mike!-mondtam és a táskámmal a vállamon kisétáltam a teremből.A következő órán egy Jessica nevű lány kezdett el velem beszélgetni és próbáltam kedvesen leszerelni de aztán inkább hagytam hadd beszéljen.Hamar elteltek az első órák és mire észbe kaptam már a menza felé sétáltam.Elvettem egy vizet és egy szendvicset és egy üres asztal felé indultam amikor Jessica és Angela elkapták a kezem.Kérdőn néztem rájuk mire felnevettek.
-Csak nem hitted hogy hagyunk egyedül ülni?-kérdezte Jessica még mindig mosolyogva és elindult egy asztal felé.
-Gyere már,Effy!-szólt hátra Angela.Egy halk sóhaj után követtem őket és leültem a Mike nevű fiú mellé egy alacsony,barna hajú és szemű lánnyal szemben.

2009. november 19., csütörtök

7.Fejezet-Fiatalság bolondság

Eszembe jutott hogy ez mennyi plusz kiló és kalória volt így gyorsan a szobámba szaladtam.Belebújtam a fehér harisnyába,fekete dresszembe és rövid nadrágomba és a balett cipőmbe.A hajamat kontyba tekertem és jó sokáig gyakoroltam.A végére már teljesen kimerültem.Apa este felé fáradtan jött haza és miután elpusztítottuk a megrendelt kínait mind a ketten aludni mentünk.Másnap reggel eszembe jutott egy elég sürgető feladat.Felkéne hívnom Katiet és Emilyt.Ők voltak a Los Angeles-i barátnőim.Őket nagyon,nagyon szerettem.Katie és Emily ikrek voltak.Vöröshajuk volt és fru-fujuk.Gyorsan előkeresztem az Iphoneom és konferencia hívással hívtam őket.
-Igen?-szólt bele Emily.
-Effy!-kiáltott bele a vonalba Katie.
-Helló csajok!Sajnálom hogy eltűntem.Itt vagyok az apámnál Froksban.-mondtam.
-Szólhattál volna hogy elmész!-mondta Katie bűntudat keltő hangon.
-Sajnálom,senkinek sem szóltam.Hiányoztok!-mondtam.
-Te is nekünk!-mondták egyszerre.
-Majd még hívlak titeket és bulizzatok helyettem is!-mondtam.
-Meg lesz!-vágták rá.Elköszöntem majd visszafeküdtem az ágyamba.Nagy ásítások közepette lementem a földszintre és megreggeliztem.Apa már elment dolgozni és ötletem sem volt hogy mit csináljak.Végül elővettem a mobilom és bepötyögtem Seth számát.
-Hallo?-szólt bele.
-SZia Seth!Effy vagyok!a tábortűz előtt nincs kedvetek fürödni egyet?Lemehetnénk a tenger-partra!-mondtam.
-Oké,szívesen!Szólok a többieknek és hívok pár barátot is ha nem baj!-mondta.
-Oké.Egy óra múlva ott leszek nálatok!-mondtam.Lezuhanyoztam és elkezdtem ruhát keresni magamnak.Kint egész jó idő volt,halványan sütött a nap és szélcsend volt.Egy fehér bikinit vettem és egy halvány kék ingruhát.A hajamat megfésültem és kibontva hagytam.Egy törülközőt,naptejet,váltó ruhát és a mobilomat beraktam egy táskába majd belebújtam a papucsomba,felvettem a Ray-Ban napszemüvegemet és bekulcsoltam a házat.Hamar La Pushban voltam mivel ma is túlléptem a sebesség korlátozást.Bekopogtam és Seth nyitott ajtót.
-Mindjárt mehetünk!Anya elvitte Corát a barátnőihez,szóval csak Georgie jön velünk!-mondta miután beengedett.
-Miért,mi van Leahvel?-kérdeztem.
-Hát,jönnek a la push-i srácok is.Jacob,Quil és lehet hogy Sam és Emily is.-mondta Seth.Egy másodpercig még őt néztem összeszűkített szemmel majd egyenesen Leah szobájába mentem.
-Hali!-köszöntem miután kopogás nélkül bementem hozzá.
-Szia Effy.Nyugodtan gyere be!-mondta egy sóhajjal megtoldva.
-Miért nem vagy még felöltözve?-kérdeztem tőle csípőre tett kézzel.
-Mert nem készülök sehová.-mondta a plafont bámulva.
-Dehogynem!Jössz velünk strandolni!-mondtam határozottan.
-Nem,nem megyek.-mondta.
-Itt akarsz megöregedni a szobádban?-kérdeztem mérgesen és felhúztam az ágyáról.
-5 percet kapsz hogy felöltözz!-mondtam szigorúan és magára hagytam.
-Na jön?-kérdezte Seth.
-Épp öltözik.-mondtam.
-Hogy csináltad?-kérdezte Seth leesett álla.
-Az maradjon az én titkom!-mondtam mosolyogva.Georgina is előkerült egy farmer rövidnadrágban és toppban majd Leah is lejött hozzánk.
-Végre!Mehetünk?-kérdezte Seth.Mind bólintottunk így a partra sétáltunk.Ott öt indián fiú üldögélt és ugrált a vízben.
-Ők ott Jacob,Quil,Paul,Jared és Sam.-mondta Seth.Óvatosan Leahre pillantottam aki rezzenéstelen arccal meredt előre.A haja laza copfban volt és egy sötétszürke ruhát viselt.Alóla halványan kilátszott a fekete bikinije.
-Helló fiúk!-kiáltott oda Seth integetve.
-Fiúk ő itt Effy a mostohanővérem!-mutatott be Seth.
-Helló!Jacob Black vagyok.-mutatkozott be egy barna bőrű,hosszú,fekete hajú fiú.
-Szia!Effy Roberts.-mondtam.A többiek is sorban bemutatkoztak és Georgie már le is dobta a ruháit és Quilel és Sethel be gázoltak a vízbe.
-Nagyon hideg a víz?-kiabáltam be.
-Igen!Jéghideg!Úgy sem mersz bejönni!-heccelt Seth.Rögtön ledobtam az ingruhám és a habok közé vetettem magam.Seth irányába úsztam és lenyomtam a víz alá.
-Még hogy nem merek bejönni?-kérdeztem amikor már újra a vízszint felett volt.Közben Jacob és Jared is csatlakoztak csak Sam és Leah maradt kint.Bentről úgy tűnt hogy Sam Leahez beszél aki viszont levegőnek nézi őt.Végül vetett egy gyilkos pillantást Samre,levette a ruháját és a vízbe sétált.Sam szomorúan nézett a gyönyörű lány után.Gerogie és Quil felváltva nyomták egymást a víz alá vagy fröcskölték össze egymást.Seth ellenőrzően méregette őket amin elmosolyodtam.Inkább ott hagytam Sethet és Leah-hoz úsztam.Ő a part mentén lubickolt ahol még leért a lába.Hátulról ugrottam rá.Most először láttam nevetni Leaht mióta itt voltam.Jól állt neki az őszinte mosoly.Sokáig elvoltunk még a vízben majd amikor meguntok Sethék házába mentünk ami még mindig üres volt.Ott mind megtörülköztünk és száraz ruhát vettünk.A délután további részét Sethéknél töltöttük.Kicsit berúgtunk mivel előkerült egy kis dugi sör,bor és pálinka.Na jó nem kicsit rúgtunk be.Mindenesetre este felé lementünk a partr és tüzet raktunk.Ott tovább folytatódott az ivászat és mulatás.Sam a végén elkobozta az össze alkohol tartalmú iatulnkat de addigra már úgy is kész voltunk mind.
-Ki úszik velem egyet?-kérdeztem.
-Effy!Nem fürdőruhában vagyunk!-mondta Georgina.
-És?-kérdeztem vigyorogva és a vízhez futottam.Ledobtam a ruháimat majd bugyiban és melltartóban a vízbe gázoltam.
-Effy!Ne már!Sötét van és nagyok a hullámok ráadásul full részeg vagy!-kiabált nekem Leah.
-Úszni akarok!-mondtam vihogva.
-Valaki menjen utána!-mondta Leah.Nem tudtam kivenni hogy kijött utánam mivel egy nagy hullám az arcomba csapott és épp fulladoztam a víztől.A következő hullám már maga alá gyűrt és jó ideig lenn is tartott.Egyszerre kapáloztam és fulladoztam.A szám sós vízzel volt tele de nem tudtam hova kiköpni mivel mindenhonnan víz vett körül.Nem tudtam hogy merre van a felszín és kezdtem elveszteni az eszméletetmet az oxigén hiánytól.A hideg víz kezdte megbénítani a végtagjaimat és már csak erőtlen cspásokra futotta az erőmből.Két forró kéz karolt át a hasamnál és húzott felfelé.Ennél a pontnál minden elsötétült és csak pár másodperc múlva tisztul ki a kép újra.A parton feküdtem a homokban.Lassan kinyitottam a szemem és Sam arcát pillantottam meg.Mintha a nevemet tátogta volna.Levegőt akartam venni de a számból és orromból kitóduló víztől nem tudtam.A sós víz marta a torkomat és öklendezni kezdtem tőle.Fényeket pillantottam meg amik elvakítottak és a szíréna hangja is felcsendült.
-Effy!Hallsz engem?-kiabálta Sam.Felelni akartam hogy igen de megint csak víz tört fel a torkomból.
-I-Igen.-nyögtem ki miután újra levegőhöz jutottam.A torkom nagyon fájt a sós víztől és még egy kicsit homályosan láttam.Hirtelen egy kisseb tömeg gyűlt körém.Nagyon fáradtnak éreztem magam így inkább újra lehunytam a szemem és hagytam hogy magával sodorjon az ár.Nem tudtam volna megmondani hogy mennyi idő múlva tértem újra magamhoz.Egy fehér szobában feküdtem.
-Na ne!Kórház!-nyögtem fel halkan.Minden honnan csövek lógtak ki belőlem.
-Effy!-szólított meg apám amikor meglátta hogy felébredtem.Eddig egy fotelben ült és egy újságot olvasott.
-Jól vagy?Várj mindjárt hívom az orvost!-mondta és kirohant a szobából.Csöndben vártam hogy visszatérjen.Amikor végre visszajött egy fehér köpenyes férfivel az oldalán jelent meg.Az orvos meglepően jóképű volt.Nem is jóképű hanem gyönyörű és tökéletes.Hulla fehér bőr,aranyszínű szem és szőke haj.Meglepően fiatal volt.
-Szia Effy!Dr.Cullen vagyok!-mutatkozott be.Hát,persze!Biztos Edward nevelő apja.
-Hogy érzed magad?-kérdezte miután a kórlapomra pillantott.
-Mint aki majdnem vízbe fulladt.-mondtam.
-Hát,igen.Nem voltál a legjobb passzban amikor behoztak.Kimostuk a hasad és megröntgeneztünk.Nem tört el semmid csak a gyomrod tele volt alkohollal és tenger vízzel.-mondta.Az alkohol résznél inkább a plafont bámultam mivel apa elég mérgesen pillantott rám.
-Mikor mehetek haza?-kérdeztem.
-Ma még megfigyelés alatt tartunk de holnap már haza mehetsz.-mondta.Bólintottam a doktor pedig kiment.Szívesen marasztaltam volna még mivel így hogy kettesben ,maradtam apával jön az ordibálás.
-Jól vagy,Effy?-kérdezte engem fürkészve.
-Igen.-mondtam.
-Hogy jutott eszedbe ennyit inni?És ezek után hogy jutott eszedbe bemenni a vízbe az este közepén?-kérdezte szinte kiabálva.
-Mi csak mulattunk egy kicsit.-mondtam.
-Mullatatok?Az a kis buli majdnem az életedbe került!-kiabált.
-Nem túlozd el,apa!-mondtam.
-Nem túlzom el,Effy!Még a héten haza mész!-mondta szigorúan.Mérgesen meredtem rá.
-Haza küldesz?-kérdeztem.
-Igen.-mondta.Bólintottam és az oldalamra fordultam hogy a hátamat mutassam neki.Irtó dühös voltam.Délután fele bejött Leah,Georgie,Bonnie,Sue és seth később pedig Jacob és Quil.Másnap már korán reggel indulásra készen voltam.Megszemléltem magam a fürdőszoba tükrében de nem néztem ki túl jól.A szokásosnál is sápadtabb voltam,a szemem alatt halatmas karikák voltak és a sós víztől kicsit be is pirosodott az amúgy szép kék szemem.A hajamat sikerült kifésülnöm és egy kontyba csavarni.Sajnos már kiszabadult pár tincs de nem törődtem velük.Apa vitt haza de én hozzá sem szóltem mióta kijelentette hogy haza kell mennem.
Két nap telt el mióta kiengedtek a kórházból.Már összepakoltam és elbúcsúztam a La Push-i családomtól is.Az ágyamon ültem és a laptopomon msn-eztem amikor apa felkiabált a földszintről.
-Effy!Vendégek jöttek!-kiabált fel.Felálltam de még arra sem vettem a fáradságot hogy emberi külsőt öltsek.A hajam kócos volt,a szemem még mindig karikás és csak egy kék rovidnadrág és fehér topp volt rajtam.Minden esetre lementem és legnagyobb meglepetésemre Edwarddal találtam szemben magam.Most is olyan gyönyörű volt mint mindig.Zavartan álltam meg a lépcső aljában és simítottam ki egy tincset az arcomból.
-Helló.-mondtam végül.
-Szia!Hogy vagy?-kérdezte.
-Jól.-mondtam és az emelet felé intettem a fejemmel.Ő bólintott és követett engem a lépcsőn fel a szobámba.

2009. szeptember 23., szerda

6.Fejezet-Egy gyors látogatás

-Hali apu!-köszöntem neki ártatlanul.
-Hol voltál és mit kerestél te Edward Cullennel?-kérdezte szigorúan.
-Edward megmutatta a környéket.Szépek itt az erdők!Jó éjt papa!-mondtam majd egy puszit adtam az arcára és felsiettem a szobámba.Lezuhanyoztam,hajt és fogat mostam.A pizsamámban és egy törülközővel a fejemen mentem le a nappaliba tv-ni.
-Mi az esti műsor?-kérdeztem miután elterpeszkedtem a kanapén.
-Meccs.-mondta apa fel sem pillantva a képernyőről.
-Az uncsi.Nézzünk inkább az HBO-t!Biztos megy ott valami jó!-kérleltem.
-A mecset még sosem hagytam ki!-mondta apa.
-Itt az ideje változtatni!-mondtam és kivettem a kezéből a távirányítót.
-Jajj,Effy!Bárcsak tudnék neked nemet mondani!-sóhajtott apa.
-Apa csináltathatok egy tetkót?-támadtam le hirtelen gyengeségét kihasználva.
-Nem!-vágta rá rögtön.
-Látod?!Tudsz te ha akarsz!-mondta neki vigyorogva és átkapcsoltam az HBO-ra.
-Kár hogy ilyen keveset vagy itt Effy.-mondta apa.
-Amúgy tölthetnék itt több időt is!-mondtam.Most vagy soha!-döntöttem el.Meg kell rá kérnem hogy maradhassak.
-Ezt hogy érted?-ráncolta össze a homlokát.
-Mi lenne ha ideköltöznék hozzád?-kérdeztem óvatosan.
-Hát ez elég hirtelen jött Effy.-mondta apa meglepetten.
-Nem akarod hogy veled éljek?-kérdeztem.Bánatos arc kifejezést öltöttem és a számat lefelé görbítettem.
-Nem hiszem hogy anyád belemenne.-mondta fejcsóválva.
-Anyát én lerendezném.-nyugtattam meg.
-Miért akarsz ide költözni?Csak nem a Cullen gyerek miatt?-kérdezte rémülten.
-Dehogy is!Én nem is tudom hogy miért.Csak hát utálom Los Angelest,aztán itt van a családom fele és szegény Leah is.............-soroltam az okokat.
-És mi lesz a balettal?-kérdezte.
-Csak van itt egy nyamvadt tánc iskola!-mondtam.
-Hadd gondolkozzak még rajta,Effy.Majd később még beszélünk róla!-ígérte.Bólintottam és felhangosítottam a filmet.Az ördög Prádát visel ment amit imádtam.Végig néztem a filmet miközben apa elszundított.A film végén felébresztettem majd elmentem aludni.Sehogy sem jött álom a szememre.A legtöbbször Edwardon járt az agyam és álmomban is vele sétáltam.Másnap csak dél fele keltem fel.Kint szakadt az eső,hideg szél fújt és villámlott.Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és lementem enni valamit.Apa palacsintát sütött így leültem vele enni.Miután ettem visszamentem a szobámba és beültem a kedvenc ablak mélyedésemben.Onnan csodáltam a vihart.Mindig is imádtam az esőt és vihart így most is szívesen kimentem volna.Sajnos apát berendelték mert hogy fákat döntött kia a vihar és szüksége van az őrsnek rá így egyedül maradtam.Beraktam egy Black Eyed Peas lemezt feltekertem a hangerőt és csak feküdtem az ágyamon.Reméltem hogy Cullenék nem hívják ki a rendőröket azaz apámékat csend háborításért.Újra kinéztem az ablakon.Az eső már nem esett és kezdett kitisztulni az ég is.Inkább elővettem a mélyhűtőből egy doboz csokis fagyit és a tv előtt ülve kezdtem elpusztítani.A csengő szóra riadtam fel.A jégkrémemmel a kezemben mentem az ajtóhoz.Apára számítottam vagy egy család tagomra de legnagyobb meglepetésemre két ismeretlen állt a küszöbön.Mind ketten gyönyörűek voltak.Egy alacsony,rövid fekete hajú angyal arcú lányt állt elöl.Alacsony és vékony volt egy kobold és egy tündér keverékére emlékeztetett.Arany színű szeme volt és tökéletes arca.A mellette álló nő egy kicsit idősebb volt de ugyanolyan szép.Karamell árnyalatú haja,lágy hullámokban omlott a vállára,szív alakú arcán mosoly ült,arany színű szeme kedvességet sugárzott.A szemük pont olyan aranybarna volt mint Edwardé.A spáadt bőr és karikás szem is stimmelt.Csak is Edward rokonai lehettek.
-Szia!Alice Cullen vagyok a szomszédból ő pedig Esme!-mondta a rövid,fekete hajú lány csilingelő hangján és felém nyújtotta a kezét.Meglepetten néztem rájuk majd a jégkrémet átügyeskedtem a bal kezemben és megfogtam a lány meglepően hideg kezét.
-Effy Roberts.-mutatkoztam be és a másik nő kezét is megfogtam.
-Sütöttünk egy kis sütit és hoztunk nektek is belőle!James gondolom nem egy nagy cukrász!-mondta Esme mosolyogva.
-Öööö.köszönöm.-mondtam és elfogadtam a sütit.-Hát igen,apa konyha művészete nagyjából a rántottáig terjed.-tettem hozzá mosolyogva.A sütire majd a két Cullenre pillantottam majd megint a sütire és így tovább.
-Öm,szeretnétek bejönni?-kérdeztem.
-Igen!-mondta Alice vidáman de Esme elkapta a kezét.
-Sajnos most menünk kell,de nyugodtan gyere át bármikor!-mondta Esme egy őszinte és meleg mosollyal az arcán.Alice csalódottan lebiggyesztette az ajkát de amikor meghallotta a "gyere át" részt megint felragyogott az arca.
-Oké.Köszönöm a sütit!Viszlát!-mondtam és becsuktam az ajtót.Kicsit még mindig meglepett voltam.A sütit letettem a konyha asztalra a maradék jégkrémet pedig vissza a fagyasztóba.Megcsörrent a telefonom.Seth hívott.
-Szia Effy!Seth vagyok csak azért hívlak hogy a vihar miatt átraktuk a tábor tüzet holnapra.Jössz majd?-kérdezte.
-Persze!Ott leszek!Szia!-mondtam majd letettem.

2009. szeptember 7., hétfő

Egy kis kedvcsináló :-)

Találtam pár nagyon jó Edward&Effy videót,szerintem nézzétek meg mert tényleg nagyon jó! :-)

http://www.youtube.com/watch?v=eelK8lKGU3Q

http://www.youtube.com/watch?v=5SsZ5Oo6RDU&feature=fvw

http://www.youtube.com/watch?v=rWJpYJMy_U4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=KzoHGhbPZ5s&feature=rec-HM-fresh+div

Nekem az első tetszik a legjobban de a többi is jó!! :-)
Jó szorakozást!
Puszi:Serena

5.Fejezet-Edward Cullen

-Bármikor átjöhetsz,Effy!Örülök hogy újra itt vagy!-mondta Sue mosolyogva és megölelt.
-Holnap este felé tábor tüzezünk pár La Push-i sráccal!Gyere el te is!-mondta Seth amikor Sue elengedett.
-Oké,szívesen!-mondtam mosolyogva.Seth megadta a számát majd egy puszi után odébb állt.Coraline megölelt Georgina pedig elhívott magával vásárolni hétfőn.Leah csöndben állt a sarokban és onnan figyelte az eseményeket.Amíg apa búcsúzkodott odamentem hozzá.Nem mondtam semmit csak megöleltem.Először csak merev testtartással árt a karom között majd ő is megölelt.Nedvességet éreztem a vállamnál és tudtam hogy Leah könnyei azok.Amikor elengedtem megtörölte a szemét és újra a rideg állarca mögé bújt.Haza felé lassabban vezettem mert tudtam hogy apa képes lenne elvenni a jogsimat.Apa otthon leült meccset nézni én pedig egy pokróccal és újsággal a kezemben kimentem a kertbe.Egy fa tövébe terítettem ki a pokrócot és a hátamat a fának támasztottam.Az idő szürke volt.A nap eltűnt a szürke réteg mögött viszont nem volt most olyan hideg a szél mint délelőtt.Kigomboltam a halvány rózsaszín kardigánomat,elrendeztem a fekete fürtjeimet majd elkezdtem olvasni a magazint.Egyszer csak megcsörrent a zsebemben az Iphoneom.Gyorsan előhalásztam a zsebemből és fel is vettem.Keyla volt az videó hívással.
-Szia hugi!Mizu a világ végén?-kérdezte.A tükör előtt ült és a haját csináltál gondolom egy fotózáshoz.
-Semmi.Anya nagyon ki van rám bukva?-kérdeztem.
-Hát,kicsit zavarja hogy szó nélkül léptél le de már megbékélt.Amúgy jól nézel ki bár egy kis bronzosító púder nem ártana neked!-mondta miután jobban szem ügyre vett a képernyőn át.
-Köszi Keyla.Milyen fotózásra készülsz?-kérdeztem.
-A Glamour jövő hónapi számában lesz.Kész őrültek háza van itt!-mondta.
-Tarts ki!Gyönyörű vagy!-mondtam neki mosolyogva.
-Köszi Effy.Te is.Biztos hogy nem akarsz leszerződni az ügynökségemhez?-kérdezte.
-Nem vonz a modellkedés.-mondtam fintorogva.
-Hát,te tudod.Majd még hívlak és Kristy puszil!Csáó!-mondta majd kinyomott.Letettem magam mellé a mobilom és úja az újságomba temetkeztem.
-Remélem innen azért haza találsz!-mondta egy bársonyos hang.A hang irányába fordítottam a fejem és megpillantottam Edwardot.Elmosolyodtam.
-Hát igen,sokat segít hogy látótávolságon belül van a ház!Innen még én is haza találok!-mondtam.Edwardnál gyönyörűbbet még sosem láttam.Még Leah angyali arcát is felülmúlták a tökéletes vonásai.
-Ha esetleg távolabbra is el akarsz menni szerintem vigyél magaddal térképet is!-mondta vigyorogva.A pokrócom mellett állt meg és engem nézett.Felnéztem gyönyörű arcába de rögtön megbántam.
-Csak hogy tudd kitűnően tájékozódom!-mondtam egy kis éllel a hangomban.Még szélesebben vigyorgott a durcás arc kifejezésem láttán.
-Szóval mi járatban itt?-kérdeztem.
-Sétálni indultam,szeretnél velem tartani?-kérdezte.
-Szeretnéd hogy veled tartsak?-kérdeztem vissza.
-Hát a te esetedben egyedül semmiképp sem ajánlatos sétálni úgyhogy inkább gyere velem.-mondta.Először gyilkos pillantással néztem rá aztán elmosolyodtam.
-Igaz.-adtam be a derekam és felpattantam.
-Mindjárt jövök!Várj meg itt!-mondtam neki és beszaladtam a házba.Ledobtam a pokrócot és bekiabáltam apunak hogy elmegyek sétálni.Két perc múlva már újra Edward mellett álltam.
-Merre megyünk?-kérdeztem.
-Észak felé.-mondta.
-Aha.Észak ugye bár arra van.-mutattam magam elé az egyik kezemmel.Edward elvigyorodott.
-Észak arra van!-mondta és az ellenkező irányba mutatott.
-Tudtam én csak teszteltelek!-mondtam mosolyogva.
-Persze.-mondta Edward fejcsóválva.Elindult a mutatott irányba én pedig gyorsan követtem.
-Mióta laktok itt?Nem emlékszem hogy kiskoromban lettek volna szomszédaink!-mondtam neki amikor utolértem.
-Három éve.-mondta Edward.
-És miért pont az USA leghidegebb és esősebb városába költöztél?-kérdeztem.
-Én is megkérdezhetném hogy miért pont ide jöttél nyaralni!-jegyezte meg.
-Egyszerű.Itt lakik az apám és a családom egy része és én szeretem a hideget és az esőt is!Most te jössz!-mondtam neki.
-Alaszkából költöztünk ide és mi is kedveljük a hideget!-mondta mosolyogva.
-Mi.A szüleiddel vagy testvéreiddel vagy rokonokkal laksz itt?-kérdeztem töprengve.
-Tudod egy kicsit úgy érzem magam mintha egy kihallgatáson lennék.-mondta.
-Én csak érdeklődöm!-védekeztem.
-A nevelő szüleimmel és mostoha testvéreimmel költöztünk ide.-mondta egy halk sóhaj után.
-Hány testvéred van?-kérdeztem kíváncsian.
-Biztos hogy több mint neked.-mondta vigyorogva.
-Azt kétlem.-mondtam.
-Négy testvérem van,és neked?-kérdezte.
-Kettő édes testvér,kettő fél testvér és kettő mostoha testvér.Szóval összesen hat.-mondtam.
-Te nyertél.-mondta Edward.
-Tudom.-mondtam mosolyogva.
-Hogy hívják a testvéreidet?-kérdeztük egyszerre.
-Alice,Rosalie,Jasper és Emmet.-sorolta a nevüket Edward.
-Georgina,Coraline,Kristy,Keyla,Leah és Seth.-soroltam fel én is a testvéreimet.
-És a testvéreid is veled jöttek?-kérdezte.
-Georgie,Cora,Leah és Seth itt lakik La pushban.Keyla modellkedik Los Angelesben ezért nem tudott jönni,Kristy pedig egyszerűen nem akart.Anyám se nagyon akart volna minket elengedni ezért is jöttem el egy szónélkül.-meséltem.Edward bólintott.
-Csak fogtad magad és felültél egy gépre?-kérdezte.
-Igen,mindig ilyeneket csinálok.-mondtam vigyorogva.
-Szereted Los Angelest?-kérdezte.
-Nem.Csak a családom és a sulim miatt élek még mindig ott.-mondtam.
-És hol szeretnél élni?-faggatózott tovább.
-New Yorkban.Az Amerikai Balett Akadémiára szeretnék járni.-sóhajtottam.
-Egy táncos?-kérdezte fel vont szemöldökkel.
-Egy balerína.-javítottam ki mosolyogva és a nyakláncomra mutattam.Edward egy ideig a medált tanulmányozta majd felpillantott az arcomra.Éreztem hogy egy kis pír jelenik meg az arcomon és elfordítottam a fejem.
-Vissza kéne indulnunk,apukád már biztos aggódik.-mondta.Bólintottam és elindultam visszafelé.Nem értettem hogy miért kapja el a kezem de amikor megérintett mintha elektromos kisülés jött volna létre a bőrünk találkozása miatt.Még a kardigánon át is éreztem hogy milyen hideg a keze.Értetlenül néztem a kezére ő pedig elmosolyodott.
-Effy!A házatok arra van!-mutatott az ellenkező irányba mint ahova én indultam.
-Ó,hát akkor arra menjünk!-mondtam kicsit zavartan.
-Szerintem is.-mondta és elengedte a karom.
-Mióta balettozol?-kérdezte vissza felé menet Edward.
-3 éves korom óta.-mondtam.
-És most hány éves vagy?-elgondolkoztam rajta hogy megmondjam-e hogy 16 vagyok vagy egy kicsit öregítsek magamon.Edward idősebbnek tűnt nálam de a hazugsággal előbb-utóbb úgy is lebuktam volna így elmondtam az igazi koromat.
-15.-mondtam.Hamar visszaértünk a házhoz ahol megpillantottam apát.Összefont karokkal állt mogorva képpel.Rápillantottam az órámra és csak most vettem észre hogy 8 óra volt.Már sötétedni kezdett de azért még jól lehetett látni.
-Szerintem most inkább menj.Köszi az útba igazítást!-mondtam mosolyogva és még intettem egyet Edwardnak majd apám felé indultam.

4.Fejezet-Szegény Leah

-Effy!Hol voltál eddig?Már kezdtem aggódni érted!-mondta apa amikor beléptem az ajtón.
-Egy kicsit eltévedtem.-vallottam be.
-Jól vagy?Nem esett bajod?-kérdezte aggódva.
-Semmi bajom,Edward Cullen segített nekem.-legyintettem.Mielőtt apa újabb kérdéseket zúdíthatott volna rám megszólaltam.
-Nagyon fáradt vagyok!Megyek aludni!-mondtam és felmentem a szobámba.Gyorsan pizsamába bújtam és fáradtan dőltem az ágyamba.Csak Edward Cullenen járt az agyam.Álmomban is az ő gyönyörű arcát láttam.Másnap reggel korán ébredtem.Mivel szombat volt feltételezésem szerint apa sem fog ma dolgozni.Rántottát sütöttem,kávét főztem és piritóst csináltam egyszerre.Miután megreggeliztünk apával ő felhívta Suet hogy átugranánk hozzájuk.Sue örült neki hogy láthat engem így elmentem felöltözni.Ahhoz képest hogy Augusztus közepe volt borús volt az ég és hideg szél fújt.Egy sima,farmer csőnadrágot vettem,feszülős,fehér toppot,egy világos rózsaszín kardigánt és a fehér Conversemet.A hajamat megfésültem majd egy világos rózsaszín,vékony hajpántot raktam a hajamba.Egy kis szájfényt kentem,telt ajkaimra majd még gyorsan a nyakamba tettem a kedvenc nyakláncomat.Ezt csak alvásnál és fürdésnél vettem le.Úgy 3 éves koromban kaptam az anyukámtól.Az első balett-órám után adta nekem.Egy ezüst,balerína medál volt,ezüst láncon.A balerína egyik lába passzéba volt felhúzva,a másikkal spiccelt a karjait pedig a feje fölé emelte harmadik pozícióba.Már csak egy táskát kellett keresnem magamnak a bőröndjeimben.Egy fehér alapon barna és rózsaszín Louis Vuitton jeles redikül mellett döntöttem amit anyámtól kaptam Párizsból.Beleraktam a mobilom,pénztárcám meg hasonlókat és lementem apához.
-Mehetünk?-kérdeztem a kocsi kulcsomat dobálva.
-Nem a rendőrségi autóval megyünk?-kérdezte.
-Nem fogom magam egy járőr kocsival égetni!Az én kocsimmal megyünk és én vezetek!-mondtam mosolyogva.Apa jól ismert és tudta hogy ha valamit a fejembe veszek akkor azt nem lehet kiverni onnan,így beült mellém a kocsimba.Tövig nyomtam a gázt és megengedettnél háromszor gyorsabban indultam el.
-Effy!Azonnal lassíts vagy esküszöm elveszem a jogsid!-mondta apám szigorúan.
-Apa!Most nem vagy szolgálatban szóval nem bírságolhatsz meg!-mondtam vigyorogva.
-Effy!Hogy ha nem lassítasz akkor holnap az első géppel haza küldelek!-fenyegetőzött.Elfintorodtam és lassítani kezdtem.100-nál lassabban nem voltam hajlandó menni így egész úton apa kiselőadását kellett hallgatnom a sebesség korlátozásról.Végre megérkeztünk Sue házához és én leparkoltam a kocsival.
-Effy,mondd csak hogy szereztél te jogsit?-kérdezte apa felvont szemöldökkel miután kiszálltunk a kocsiból.Úgy tettem mitha nem hallottam volna a kérdést és a földet pásztáztam.
-Effy,van egyáltalán jogsid?-kérdezte apa élesen.
-Persze hogy van csak nem teljesen igazi.-mondtam.
-Hamis jogosítványod van?-kérdezte apa felháborodva.
-Nem hamis csak nem teljesen eredeti!-védekeztem.
-Szóval nem sikerült a KRESZ?-kérdezte.
-Az a szemét nő csak azért húzott meg mert nem indexeltem egyszer!-csattantam fel.
-Ha lecsuknak okirat hamisítás miatt én nem fogom letenni érted az óvadékot!-mondta fejcsóválva.
-Ugyan már apu!Eddig sem vették soha észre hogy hamis és különben is kitűnően vezetek!-mondtam és bekopogtam az ajtón.Sue nyitott ajtót és boldogan megölelt.
-Jó hogy itt vagy Effy!-mondta miközben beterelt a házba.Georgina épp Sethel veszekedett a távirányítón,Coraline az egyik barbiját fésülgette Leah viszont nem volt sehol.
-Leah hol van?-kérdeztem.
-Fent a szobájában.-intett a fejével Sue az emelet felé.
-Te kis görcs azonnal add oda a távirányítót!-kiabált Georgie Seth képébe.Seth a kanapén hevert és a lábát az asztalra tette.Az egyik kezével arrébb lökte Georgiet hogy jobban lássa a meccset.
-Felmegyek hozzá!-mondtam és gyorsan leléptem a csata helyszínéről.Még a lépcsőn is hallottam Georgie kiabálását.Apa szerencsére közbeavatkozott és szétszedte őket.Bekopogtam Leah szobájába majd meg sem várva a választ besétáltam.Leah az ágyán feküdt.Gyönyörű arcán most is csak a bánatot láttam.Egy lila ruhát viselt és barna kardigánt.
-Szia.-mondta fakó hangon.Felsóhajtottam és leültem mellé.
-Haragszol rám amiért nem voltam itt amikor Sam............-nem tudtam befejezni a mondatot mert Leah közbevágott.
-Nem haragszom rád.-mondta halkan de a "rád" szócskát jól megnyomta.Mellé feküdtem és az arcát figyeltem.
-Leah,túl kell tenned magad rajta.Nem sírhatsz állandóan Sam után.-mondtam neki.
-Te ezt nem érted.-mondta.
-Tudom.Elhiszem hogy nagyon fáj de nem hagyhatod hogy ez tönkre tegyen!Hogy ha Sam olyan hülye hogy ott hagy téged valami Emily miatt akkor azaz ő baja!-mondtam neki.Leah egy szót sem szólt csak a plafont bámulta.
-Nem akarsz lemenni a partra sétálni?-kérdeztem tőle.Rossz volt nézni ahogy a szobájában fekszik és a plafont bámulja bánatos arc kifejezéssel.
-Nem.-mondta.
-Egy kis friss levegő jót tenne neked!Vedd fel a cipődet!Megyünk sétálni!-mondtam neki és felálltam majd őt is felhúztam.Felsóhajtott és elkezdte keresgélni a cipőjét.Végül megtalálta a barna,bőr saruját és felvette.Kézen fogtam és elkezdtem a lépcső irányába húzni.
-Leahvel sétálunk egyet!-kiabáltam az előszobában majd kituszkoltam az ajtón Leaht és én is utána mentem.
-Merre akarsz menni?-kérdeztem mosolyogva.Leah vállat vont ezért találomra kiválasztottam egy iránt.A parton lyukadtunk ki ezért leültünk egy nagyobb sziklára és szó nélkül néztük a nagy hullámokat.
-Szóval miért vagy itt?-kérdezte Leah megtörve a csendet.
-Nem tudom.Úgy éreztem hogy nem bírom tovább Los Angelest.Az állandóan tűző nap meg az anyám túl sok együtt.-a mondat végén keserűen elmosolyodtam.
-Ahhoz képest hogy állandóan süt a nap nem vagy túl barna.-jegyezte meg.Még Leah hófehér bőrénél is fehérebb voltam.
-Ez valami genetikai hiba.-mondtam kuncogva.Leah újra a tengerre szegezte a tekintetét én pedig az ő arcát figyeltem.
El sem tudtam képzelni hogy Sam hogy tudta elhagyni hiszen olyan gyönyörű.Halk kacagást hallottam az erdő felől.Először egy magas,rézbarna bőrű,rövid fekete hajú és sötétbarna szemű férfit pillantottam meg.Villám csapásként ért a felismerés hogy ő Sam.Mögötte egy középmagas,rézbarna bőrű lány jött.Amikor megpillantottam az arcát lefagytam.Az egykor bizonyára gyönyörű arca bal felét három,vastag,fekete csík csúnyított el.Mandula vágású barna szeme sarkát lefelé húzta a száját pedig grimaszba torzította.Fekete haja hátul fel volt tűzve.Leah felnyögött amikor meglátta őket.
-Mennyünk?-kérdeztem tőle halkan.Leah gyűlölködve meredt rájuk sötét kék szemével.Felpattant,a haja csak úgy táncolt szép arca körül ahogy hátat fordított nekik és gyors léptekkel visszaindult a ház felé.Még egyszer a boldog párocskára pillantottam majd gyorsan követtem Leaht.
-Sajnálom!-mondtam amikor utolértem.
-Az a legrosszabb az egészben hogy Emily az unokanővérem és mindenhol ott vannak!-mondta Leah.
-Ne is törődj velük!-mondtam neki.
-Az elég nehéz lesz az adott körülmények között.-mondta Leah.Hamar visszaértünk a házhoz.Leah rögtön visszament a szobájába én pedig leültem Coralinenal játszani.Sue ebédet főzött nekünk és miután ettünk elkezdtünk búcsúzkodni.

2009. augusztus 20., csütörtök

3.Fejezet-Változások

-Jimmy!-hallottam meg a kiabálást apa távozása után egy órával.Rögtön felismertem a hnagtulajdonosát.Seth volt az Sue fia,apa mostoha fia.Világos bőr,rövid,fekete haj,mogyoró barna szem,kedves mosoly.Seth még csak 15 éves volt így gyermeteg vonásai voltak.Fiatal de mégis nagyon jóképű és férfias volt.Mellette Leah jött.Magas,vékony és gyönyörű.Csokoládé barna haj,sötétkék szem és Quileti indián létére világos,fehér bőr.Leah vonásai finomak voltak de ezzel együtt olyan ridegek is.Leah és Seth mögött felbukkant a két féltestvérem is.Georgina és Coraline.Georgina 14 éves,Coraline pedig 10.Georgina nagyon sokat változott mióta utoljára láttam.Világos bőre,nagy,kék szeme és válla alá érő barna haja volt ami elöl kivilágosodott.Gyönyörű arcán apró szeplők voltak,telt ajka vöröses színű.Coralinenak össze volt fogva az egyenes,barnás-vöröses haja,világoszöld szeme volt és elég fehér bőre.Leah és Seth apja már nagyon rég meghalt amikor még kicsik voltak.Gyorsan kimásztam a medencéből és eléjük rohantam.
-Effy!-kiáltott fel Coraline és a nyakamba ugrott.Miután Coraline elengedett Georgina is megpuszilt majd Seth ölelt meg.Leah csak állt és nézett majd közelebb lépett,megpuszilt és újra hátra lépett.
-Apa,nem mondta hogy itt vagy!-mondta Coraline.
-Nem tudta hogy jövök és csak pár órája vagyok itt.Amúgy ő bement az őrsre.-mondtam miközben egy törülközőt csavartam magam köré.
-És meddig maradsz?-kérdezte Seth.
-Nem tudom még.A nyár végéig biztosan maradok.-mondtam.
-Nem akarjátok megvárni apát?Rendelhetünk pizzát és nézhetünk valami dvdt!-ajánlottam fel.
-De.-vágta rá Coraline.
-Nekem mennem kell,de ti maradjatok csak.Szia Effy!-mondta Leah és hátat fordított nekünk majd eltűnt a fák között.Egy ideig még utána bámultam aztán összeszedtem magam.
-Oké,keressetek egy dvd-t!Én felöltözöm és rendelek pizzát!-mondtam és betereltem őket a házba.Gyorsan lezuhanyoztam,hajat mostam magamra tekertem egy törülközőt felkaptam a telefont.Bepötyögtem a tudakozó számát,lekértem egy helyi pizzázó számát majd rendeltem két pizzát.
-Fél óra és itt lesz a pizza!-kiabáltam le.Kinyitottam egy bőröndömet hogy keressek magamnak valami ruhát.Végül egy halvány rózsaszín,rövidnadrágba bújtam bele,egy fehér toppba és a papucsomba.Megfésültem a hajamat majd lerohantam.
-Szóval,mit nézünk?-kérdeztem.Georgie a kanapén ült keresztbe tett lábbal és maga elé nézett,Coraline és Seth pedig a dvd-ék között válogatott.
-Bridget Jones naplója!-kiáltott fel Coraline és gyorsan benyomta a lejátszóba.Leültem Georgina mellé,Seth mellém,Coraline pedig az ölébe.
-Hogy vannak az ikrek?-kérdezte tőlem Seth.
-Keyla a modell karrierjével van elfoglalva,Kristy pedig a pasijával.-sóhajtottam
-Újságokban is benne volt?-kérdezte Georgina.
-Igen.Mutassak egyet?-kérdeztem.Mind a hárman "igent!" vágtak rá így felszaladtam az emeletre egy Glamourért amiben szerepelt Keyla.
-Ez itt ő!-mutattam egy nagy képre.Keyla tagadhatatlanul gyönyörű volt.Aranyszőke,göndör haj,nap barnított bőr és zöld szem.Ezen a képen is lélegzet elállítóan gyönyörű volt.A csengőre rezzentem össze.Felpattantam és az ajtóhoz siettem.Kifizettem a pizzákat és leraktam a konyha pultra.
-Segítsek?-kérdezte az ajtóból Seth.Bólintottam úgyhogy Seth tányérokat vett le amíg én felvágtam a pizzát.
-Mi van Leahvel?Miért ilyen fura?-kérdeztem.
-Már több mint egy éve ilyen.Mióta Sam elhagyta.-mondta Seth fejcsóválva.
-Nem tudta kiheverni?-kérdeztem szomorúan.
-Nem igazán.Mióta Sam szakított vele az unkanővérenkért teljesen bezárkózott.-mesélte Seth halkan.
-Szegény Leah.Hogy tehette ezt vele Sam?-kérdeztem és mérgemben a kelleténél erősebben csaptam le a tányért ami ketté repedt a konyha pulton.
-Jó sok mindenről maradtam le,mi?-sóhajtottam.Seth némán bólintott.
-Valamikor gyere el hozzánk La Pushba!-mondta.
-Mindenképp.-bólintottam és elindultam a szobába a kezemben három tányérral.Apa úgy egy óra múlva megjött,evett velünk még egy kis pizzát majd elbúcsúztak a többiek és haza mentek.
-Elmegyek sétálni egyet!-mondtam miután mindenki elment.
-Jó,de sötétedésre gyere haza!-mondta apám.Bólintottam és felmentem az emeletre valami meleg ruháért.Egy sötétkék,feszülős,farmer csőnadrágot vettem,egy hosszú,fehér toppot és fehér kardigánt a lábamra pedig egy magas szárú,fehér Convers tornacipőt vettem.A hajam már megszáradt csak elég kócos volt.Kifésültem majd megszemléltem magam a tükörben.Hófehér bőr,nagy,macska vágású,világoskék szemek,hullámos,fekete haj.A hosszú tincseim a derekamig értek és beterítették az egész hátamat.Kontyba tekertem a hajam és már készen is voltam.Elindultam a ház melletti ösvényen.Egy ideig a fák között sétáltam majd egy nagy ház tárult a szemem elé.Három emeletes,világos árnyalatú,nagy ablakokkal.Nem is tudtam hogy van itt az erdőben másik ház,nem csak a miénk!-kicsit közelebb sétáltam a házhoz és alaposabban szemügyre vettem.Egy ezüst színű Volvo tűnt fel a felhajtón ezért gyorsan hátat fordítottam és bevetettem magam a fák közé.Csak egy gond volt,nem találtam a haza felé vezető utat!Akárhogy keresgéltem nem találtam azt az ösvényt amin jöttem.Kezdett besötétedni és az ég is beborult.Elkeseredésemben leültem egy fatörzsre és csukott szemmel próbáltam felidézni a haza felé vezető utat.Üldögéltem még egy darabig majd egy fa ág reccsenésére néztem fel.Egy aranybarna szempárba pillantottam fel.Hófehér bőr,rézbarna haj és gyönyörű arc.
-Mit csinálsz ilyenkor az erdőben?-kérdezte köszönés nélkül.Bársonyos hangjára megborzongtam.
-Itt lakom a közelben csak egy kicsit eltévedtem.-mondtam.
-Hol laksz?-kérdezte.
-Miért mondanám el egy idegennek?-kérdeztem vissza.
-Mert segíthetnék haza találni.-mondta egy félmosollyal.Fölsóhajtottam majd beadtam a derekam
-James Roberts,a rendőr főnök lánya vagyok.Effy Roberts!-mutatkoztam be.
-Edward Cullen,a szomszéd.-mondta még mindig mosolyogva.
-Szóval segítenél haza jutni?-kérdeztem a földet bámulva.
-Persze.-mondta önelégült hangon.Felpillantottam az arcába és szinte ledöntött a lábamról a felismerés.Az a bronz barna haj,fehér bőr és gyönyörű arc.Pont mint az emlékemben.De az nem lehet!Az emlékemben a szeme fekete volt,és az már 3 éve volt!Nem nézhet ki még mindig ugyanúgy!-Edward megmutatta nekem az ösvényt és minden egyes ágat félre húzott előlem.Egészen a házig elkísért engem.Útközben egy szót sem szólt ahogy én sem.
-Köszönöm.-mondtam a ház kertjében.
-Szívesen,remélem most már nem egy idegen vagyok.-mondta kedves mosollyal az arcán.
-Nem,most már nem idegen vagy hanem a szomszéd fiú!-mondtam szintén mosolyogva.
-Jó éjt!-mondtam majd hátat fordítottam neki és bejárat felé indultam.Mielőtt bementem volna az ajtón még hátra pillantottam de ő már eltűnt a fák között.